A 255 méter hosszú hajótestű, a világ legbiztonságosabb hajójaként ismert hajó a gleccser 90 méter hosszú repedést és kárt okozott a hajókamrák felében.
LONDON, ÁPRILIS 8. (TASR) - A Balmoral emlékhajó vasárnap délután vitorlázott a brit Southampton kikötőből, ismételve a Titanic sorsdöntő útját oda, ahol 1912. április 15-én elsüllyedt. A Balmoral sétahajó fedélzetén ugyanannyi utas tartózkodik, mint a Titanicon, köztük a Titanic elsüllyedése során életét vesztett több mint 1500 ember egy része, valamint több mint 700 túlélő családtagja.
A tizenkét napos körutazásra a Titanic elsüllyedésének 100. évfordulója alkalmából kerül sor. 28 ország 1309 utasával a fedélzetén a Balmoral hajó két nappal korábban hajózott Southamptonból, mint a Titanic, mert kisebb és lassabb.
A Balmoral utasai közül sokan korhű viseletekkel indultak útnak - első osztályú utasként, legénység tagjaiként, sáfárként vagy utasokként a legmélyebb, legolcsóbb, alsó szinten.
A vasárnapi út szervezői megpróbálják megismételni azt a légkört, amely a Titanic fedélzetén volt, egészen a gleccserrel való ütközésig. Ez magában foglalja a különleges ételeket és az élő kori zenét, tisztelgésként a Titanic zenészei előtt, akik nem engedték el hangszereiket, és addig játszottak, amíg a hajó el nem süllyedt.
A hajóútra szóló jegyek személyenként 3400-7300 euróba kerülnek. A körutazáson történelmi szakemberek előadásai is szerepelnek.
Ebben az összefüggésben a TASR információt nyújt e mamut és állítólag elsüllyedt hajó első és utolsó útjáról.
A Titanic az Atlanti-óceán északi részének jeges vizein kötött ki 1912. április 15-én hajnalban. A hajó csak négy napig, 16 órán és 6 percig állt szolgálatban.
Április 14-én 23 óra 40 perckor a Titanic egy jégtáblába ütközött, körülbelül 150 kilométerre a kanadai Newfoundland szigettől, és két óra 40 perc alatt az Atlanti-óceán jeges vizébe süllyedt. Ez volt az egyik legnagyobb tragédia a személyszállítás történetében.
A fedélzeten 2228 utas és személyzet tartózkodott, ebből 337 utast helyeztek el az első osztályban. Abban az időben a White Star Line megbízásából Belfastban, a harlandi és a Wolff hajógyárakban épült a legnagyobb és legbiztonságosabb óceánjáró.
A Titanic Southampton kikötőjéből hajózott
Első és utolsó útján a Titanic 1912. április 10-én elindult a brit Southampton kikötőből az amerikai New York-ba. Az út során a hajó legénysége több figyelmeztetést kapott a jégkockákról, amelyek szokatlanul messze délen jelentek meg. .
A rádióállomás üzemeltetője annyira elborult, hogy ezeknek az üzeneteknek csak egy részét adta át a kapitánynak és a tiszteknek; mindazonáltal egyértelmű, hogy a hajó parancsnoksága tisztában volt a közvetlen veszéllyel.
A baleset helyszínén végzett későbbi kísérletek azt mutatták, hogy a jégtábla ütközését nem lehetett megakadályozni, de a szakértők szerint az első tiszt parancsnoksága nem volt optimális a helyzetre való tekintettel: a Titanic méretének megfelelően kicsi kormánya volt, és a vitorlás miatt gyorsan hajózott. közvetlen veszély.
Röviddel a tragédia után olyan vélemények hangzottak el, amelyek szerint a gőzös megfelelő irányítással túlélheti a patkánnal való ütközést.
Mentőcsónakok hiánya
1998-ban a kutatók elhúzták a Titanic elsüllyedt gőzös egy részét. Fotó: TASR/AP
Egy 255 méter hosszú hajótestű, a világ legbiztonságosabb hajójaként ismert hajó a gleccser 90 méter hosszú repedést és kárt okozott a hajókamrák felében. 1513 utas és legénység számára nem sikerült megmenteni, mivel a Titanicnak csak 20 mentőcsónakja és 1180 utasülése volt.
A süllyedő hajón maradt Edward Smith kapitányt később azzal vádolták, hogy éjfél után öt percig mentőcsónakokat indított, bár a Titanic 23.40-kor egy gleccserbe csapódott.
Mentőcsónakok 706 téli utassal hajnalig vitorláztak a tengeren, amikor a Kárpátia hozzájuk közeledett és felvette őket a fedélzetre. A túlélők többsége első vagy második osztályban utazott; az áldozatok többsége olcsóbb osztályba tartozott.
Az Atlanti-óceán északi részének jeges vizében a képzetlen emberek 5-10 percig élhettek túl, a legrugalmasabb egyedek 20 percnél tovább nem tudtak ellenállni a hipotermiának.
Megpróbálja megtalálni a roncsot
A brit Titanic luxusgőzös roncsa az Atlanti-óceán tengerfenékén fekszik, mintegy 400 mérföldre délkeletre Newfoundlandtól. Fotó: TASR/AP
Az első komoly, bár sikertelen kísérletet a Titanic roncsának megtalálására Jack Grimm amerikai multimilliárdos tette meg 1980 júliusában.
Sikeresebb volt a kutató, Robert D. Ballard, a massachusettsi Woodshol Oceanográfiai Intézet munkatársa, akinek expedíciója 1985. szeptember 1-jén fedezte fel a hajó első roncsait, Newfoundlandtól mintegy 400 mérföldre délre.
A szakértők azonban egyetértettek abban, hogy a Titanic roncsát nem lehet kihúzni, mivel a korrózió olyan mértékben károsította, hogy darabokra hulljon, amikor megpróbálják kihúzni.
Később a Titanic roncsát számos expedíció kereste fel; 1987-ben egy francia expedíció több száz tárgyat szedett össze a hajóról, amely Nagy-Britannia és különösen az Egyesült Államok, a katasztrófa élő résztvevői és a túlélők erőteljes ellenállásába ütközött.
Az angol Millvina Dean (archív), az elsüllyedt Titanic utasa 2009. május 31-én, vasárnap, 97 éves korában halt meg tüdőgyulladásban egy dél-angliai idősek otthonában. Fotó: TASR/AP
A francia expedíció tagjait súlyos rablóként azonosították, és olyan javaslatok is felmerültek, hogy a roncsot hivatalosan is sírnak és a baleset emlékének nyilvánítsák.
1987-ben az amerikai kongresszus törvényt fogadott el, amely megtiltotta az Egyesült Államokban a Titanicból kivont tárgyak értékesítését és kiállítását, és több mint 1500 áldozat tiszteletben tartását szorgalmazza nemzetközi emlékhelyként és végső pihenőhelyként.
A rendelkezésre álló anyagok szerint a Titanic hajótörésének utolsó emlékműve az amerikai Lilian Gertrud Asplund volt, aki ötéves volt a balesetkor. Ő, az édesanyja és a hároméves testvére, Felix túlélte a hajótörést, apja és három testvére pedig életét vesztette. Asplund 2006. május 6-án, 99 éves korában hunyt el.
A tragédia a filmkészítők témájává vált